Nem kell szuperhősnek lenned, már az vagy!
Nem kell szuperhősnek lenned, már az vagy!
Egy kisbaba érkezése teljesen felborítja a korábbi megszokott rutint, napirendet. Sok anyukán látom az igyekezetett, hogy továbbra is eleget tegyen azon kötelezettségeinek, amit a baba érkezése előtt ellátott.
Így biztosíthatod a gátizom védelmét futás közben is!
Előző bejegyzésemben írtam róla, hogy miért érdemes a futással várni és szülés után más regenerációs mozgásokat végezni. Most nézzük meg, hogy mire kell odafigyelned, ha már túl vagy ezen az időszakon és nincs akadálya, hogy futócipőt húzz. A gátizom védelme érdekében igyekezz betartani a következőket.
Nőnapi szubjektív
Nőnapi szubjektív Elhatároztam, hogy a korábban számomra teljesen lényegtelennek tartott Nőnapnak mától tartalmat adok. Soha nem szólt nekem semmiről. Amíg iskolába jártam, vagy később dolgozni fix munkahelyre, mindig kaptam virágot, amit olyan kötelező gesztusnak tartottam. A mai Nőnap viszont más. Kicsit számot vetettem magammal, az én női létemmel, természeti asszonyi énemhez való kapcsolatommal. Tettem mindezt…
Lesz-e megint olyan, mint volt?
Lesz-e megint olyan, mint volt? Nincs olyan szülés utáni regenerációs tanfolyamom, amin legalább egyszer ne hangzana el ez a kérdés. Anyaként természetes, hogy foglalkoztat minket: Leszek-e megint olyan karcsú, olyan izmos, olyan feszes, olyan szexi, olyan NŐ…... mint a szülést megelőzően? Szerintem NEM. Lehet más választ vártál, de hidd el ez önmagában nem a rossz…
Ezek az én vágyaim?!
Ezek az én vágyaim?! - lelki változások szülés után Álmaink, vágyaink mikor születtek meg bennünk? Miért akarunk úgy kinézni, ahogy? Mik azok a dolgok, amelyekért akár áldozatot is hozunk, mert annyira ragaszkodunk hozzájuk. Honnan jöttek ezek a vágyak és miért? „Szeretném, ha olyan kismama lennék, mint Z., csodaszép gömbölyödő pocakkal és bomba testtel. Mivel a…
Csiribu, csirbá, így lesz a kosárlabdából körte – Csodálatom a
Nem tudom, ki hogy van vele, de én két gyermek szülése után is azt gondolom, hogy a szülés/születés az maga a csoda. Felfoghatatlan számomra, de tényleg, hogy tud elférni ott bent egy gyerek és után, hogy képes a testem olyannyira átalakulni, hogy világra segíthesse a gyermekem...
Tökéletes?!
Vajon miért olyan erős bennünk a tökéletességre való törekvés? Magunk miatt, ez egy belső késztetés lenne, vagy másoknak akarunk megfelelni? Mi a tökéletes? Amit az oktató bemutat vagy amit a nagy jógik könyveiben, videóiban látunk?
Átkapcsoltam
Egyik otthoni gyakorlásom alkalmával, amit teljesen felelőtlenül gyermekeim jelenléte mellett igyekeztem kivitelezni, azt tapasztaltam, hogy egyre dühösebb és ingerültebb leszek, pedig épp az ellenkező céllal vágtam bele. Történt ugyan is, hogy amint a jógaszőnyeg előkerült [...]
Imádott pocak, gyűlölt has
Kismamaként legtöbben alig vártuk, hogy pocakunk nőni kezdjen és büszkén figyeltük kerekedő hasunk. Mindenki számára szavak nélküli is ordította, hogy nem egyedül sétálgatunk, mosolyogva adták át a helyet, megannyiszor kedves beszélgetésekbe keveredhettünk. De mi történik ezzel a büszkeséggel a szülést követően?!
MMMMMmmmmmmm – avagy a zümmögő légzés
A brámari vagy közismertebb nevén a zümmögő légzés gyakori eleme a női gyakorlásnak . Belégzést követően kilégzéssel az M hangot zengetve hangvibrációt idézünk elő a torokban, az állkapocsban, az arcüregben.