
A szétnyílt hasizom regenerációja a mindennapi mozdulataidon is múlik!
Szülést követően a has visszaerősítése nem a tornagyakorlatoknál kezdődik. Sokat írtunk már a gyermekágy szerepéről a regeneráció folyamatában vagy a táplálkozás fontosságáról.
Most arra hívnálak titeket, hogy a regenerációra nem, mint torna, jóga vagy más mozgás gondoljatok, hanem egyfajta életmódként tekintsétek. Persze ezek mind kellenek és egy hatékony mozgásprogrammal nagyon szép eredményeket lehet elérni.
DE gondolj bele, ha nagyon szorgalmas is vagy és minden nap tornázol, mondjuk 40 percet a maradék 23 óra elég jelentősnek tűnik. Nagyon nem mindegy, hogy ebben az időben mit csinálsz, hogy mozdulsz. Mert helytelenül kivételezett, de naponta sokszor végrehajtott mozdulatokkal simán dolgozhatsz a regeneráció ellen és az az idő és energia, amit a tornába fektettél a nap második felére már szerte foszlott.
Mire gondolok? Hogy kelsz ki az ágyból, hogy állsz a mosogató előtt, hogy emeled fel a babád, milyen helyzetben szoptatsz, hogy hordozol, miként tolod a babakocsit….és még sorolhatnám. Ezeken a hétköznapi mozdulatokon legalább annyi múlik, mint egy jó regenerációs programon.
Egy konkrét javaslatot is adnék nektek. Bármikor, ha felkelsz az ágyról, kanapéról, először gördülj az oldaladra és utána told csak fel magad ülésbe. Egyszerű mozdulat, még is, ha csak erre odafigyelsz már tettél a hasad, a gátad regenerációjáért, egészségéért.
Február 5-én indul a következő komplex tanfolyam, ahol ezekkel a hétköznapi mozdulatokkal sokat foglalkozunk. Megtanulhatod, hogy fordítsd ezeket a saját javadra, hogy tudsz erősödni, regenerálódni miközben fogat mosol vagy mosogatsz. 🙂