KOMPLEX SZÜLÉS UTÁNI TORNA ÉS REGENERÁCIÓS PROGRAM.
A szülést követő testi-lelki megújulásban támogatunk.
Programok
Anyatest – Kell-e segíteni a testi-lelki regenerációt?
Regeneráció szülés után

Szétnyílt hasizom – rectus diastasis
Imádott pocak, gyűlölt has – avagy a szétnyílt hasizom
ÜDVÖZÖLLEK!
Végtelenül hálás vagyok, hogy nőként megtapasztalhatom ennek a folyamatnak a szépségeit és nehézségeit. Évek óta segítem a nőket, kismamákat, anyákat ezen az úton, ők pedig engem, hisz folyamatosan tanulok az engem körülvevő nőktől, asszonyoktól, anyáktól.
Érdemes magunkra időt hagyni, megismerkedni anyatestünkkel és segíteni, hogy saját ritmusában épülhessen vissza.

Szülés utáni torna és regeneráció
Ennek szellemében állítottam össze az Anyaszületett Regenerációs Programot, mely a testi lelki megújulásban segíti az Édesanyákat. A szülés utáni torna egymásra épülő alkalmai, szakszerű, hatékony mozgásanyaga (gátizom regeneráció, szétnyílt hasizom regenerációja, testtartás javítás) és az ezt kiegészítő elméleti ismeretek biztosítják az optimális regeneráció lehetőségét.
Lelki változások
Sokszor látom, hogy az anyukák elsődlegesen korábbi formájuk visszanyerésére fókuszálnak és a lelki változások, illetve azok következményei háttérbe kerülnek. A várandósság, az anyává válás talán a legnagyobb váltás egy nő életében. Olyan kihívások elé állít minket, amikkel korábban nem kellett szembesülnünk. A társadalom, a média erős nyomást gyakorol a mai nőkre, egyszerre akarunk tökéletesen megfelelni életünk különféle területein, ami sok esetben épp az ellenkező eredményt hozza.
Ezért éreztem szükségét, hogy a programban résztvevő anyukák pszichés támogatást is kapjanak, hogy olyan technikákat sajátíthassanak el, amivel megkönnyíthetik az első pár év meglehetősen hullámzó és sokszor küzdelmes időszakát.
Anyák, szakértők
A program kidolgozásában két, saját területükön kimagasló szakember – gyógytornász és pszichológus -, és egyben édesanya volt segítségemre, így válhatott az Anyaszületett tréning teljessé, komplex egésszé.
Szeretnél értesülni tanfolyamainkról, híreinkről?

Szeretnél értesülni tanfolyamainkról, híreinkről?
Ismerkedjünk meg!
Hortobágyi Andi
az anyaszületett.hu megálmodója, jógaoktató, dúla, édesanya
Két gyermek anyukájaként lehetőségem volt végig követni testem, lelkem anyává válásának rendkívüli folyamatát Kisfiam születése után számomra a jóga és a gátizom torna voltak a kézenfekvő eszközök testem regenerációjához. Azóta sokat tanultam, képzéseken, tanfolyamokon vettem részt, így tudtam bővíteni ismereteimet, tudásomat, mely hozzásegített egy komplex regenerációs program létrehozásához. A várandósságaim és szüléseim, illetve az azt…
További információFriedrichné Nagy Andrea
gyógytornász, esztétikus testképző kinetológus, humánkineziológus
Gyermekkorom óta készültem az anyaságra, a szülészet iránti érdeklődésem is erre a területre irányított. Gyógytornász diplomám megszerzése óta (1992) dolgozom a Szent Imre Kórház Szülészeti- Nőgyógyászati Osztályán. Azóta is részt veszek a Szülészeti-nőgyógyászati osztály pácienseinek ellátásában, és a családközpontú szülésfelkészítési team tagjaként kismamatornát, együttszülés felkészítést vezetek. Két fiam is itt látta meg a napvilágot. Szerencsés…
További információHorváth Stefánia
Pszichológus, az Anyaszületett szakértői csapatának tagja
Nevelési Tanácsadóban kezdtem dolgozni, óvóda és iskola pszichológusként, majd klinikai szakpszichológusi diplomát szerezve a terápiás munkában mélyültem el. A pszichodráma mellett a dinamikus szenzoros inregrációs terápiában (DSZIT) szereztem tapasztalatot. Mindkettő számomra izgalmas,mozgalmas, játékos, kreatív, a fantázia és valóság határán húzódik. A Mamakörhöz és az Anyaszületett Programhoz saját életemből szerzett tapasztalatok, életesemények vittek közelebb. Három gyermekemmel…
További információÁdám Judit
dietetikus, perinatális szaktanácsadó
Közel tíz éve foglalkozom dietetikusként kisebb és nagyobb gyermekek étrendjével. Még egyetem alatt egy budapesti óvodában működtem közre a speciális diéták megvalósításában, majd diploma után a Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekklinikáján dolgoztam a táplálkozásterápia területén. Saját gyermekeim születése indított el azon az úton, hogy a családokat a szülés-születés idején is támogassam. Elvégeztem az ELTE-PPK perinatális…
További információ
MINDENKI A SAJÁT TEMPÓJÁBAN TUD JÓL HALADNI.
Tanfolyamaink hozzásegítenek ahhoz, hogy saját igényeid figyelembe véve, testednek nem ártva építsd vissza mindazt, ami a várandósság és szülés nagyfokú igénybevételének köszönhetően meggyengült.
Tovább a tanfolyamokhoz
Böngéssz a blogon!
Gondolatok rólam, tőlem – anyaságról, változásról, női létünkről
Nem kell szuperhősnek lenned, már az vagy!
Egy kisbaba érkezése teljesen felborítja a korábbi megszokott rutint, napirendet. Sok anyukán látom az igyekezetett, hogy továbbra is eleget tegyen azon kötelezettségeinek, amit a baba érkezése előtt ellátott.
A szétnyílt hasizom regenerációja a mindennapi mozdulataidon is múlik!
Szülést követően a has visszaerősítése nem a tornagyakorlatoknál kezdődik. Sokat írtunk már a gyermekágy szerepéről a regeneráció folyamatában vagy a táplálkozás fontosságáról.
A légzés befolyásolhatja a szülés utáni regenerációt?
Gondolhatod, ha NEM lenne a válasz, fel se tennénk a kérdést… Bizony befolyásolja, és nem is kis mértékben. A regeneráció ugyan is, sejtjeink megújulását, felépülést jelenti.
Elég erős a gátizmod? Teszteld!
Honnan tudhatod, hogy szülést követően a gáti terület regenerálódott? Amennyiben az itt szereplő 10 pontos listán mindent ki tudsz pipálni, akkor biztos lehetsz benne, hogy már visszaerősödött a gáti területed.
Mi köze a légzésnek a szétnyílt hasizomhoz?
Gondoltad volna, hogy a has regenerációja nagyban függ attól, hogy lélegzel, milyen légzésmintát hozol? Figyeld meg levegővételkor, merre mozdul a köldököd, hogy távozik a levegő.
Mikor láttad utoljára a puncid?
De mi a helyzet köldöktől lefelé? Mikor figyelted meg nőiességed e központi terét? Milyen a kapcsolatod az itt lévő szerveiddel? Tisztába vagy vele, hogy hol helyezkedik el a gátizom?
„Jól csinálod. A változás folyamata mindannyiunknál egyéni, és ezt tiszteletben tartjuk.”
• az anyaszületett.hu csapata •
